Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Nem engedik a Barcához Fabregast 30 millió euróért
nemzetisport.hu
2011. június 25., szombat 10:00
A The Daily Telegraph című angol lap információi szerint az Arsenal visszautasította a Barcelona 30 millió eurós ajánlatát Cesc Fabregasért. A megkeresés állítólag a hét elején érkezett a spanyol világbajnok labdarúgóért az "ágyúsok" asztalára, ám a londoniak vezetői nem foglalkoztak vele érdemben.

Kezd ismétlődni a tavaly nyári "húzd meg, ereszd el" játék az Arsenal és a Barcelona között. A kötélhúzás természetesen ezúttal is a Barca-nevelésű, de 2003 óta az "ágyúsokat" erősítő Cesc Fabregas játékjoga felett zajlik. A Telegraph információja szerint az Arsenal 50 millió euró körüli összeg alatt nem hajlandó elengedni a játékmestert. Ugyanakkor jelzésértékű, hogy a katalánok egy évvel ezelőtti első ajánlata állítólag ötmillió euróval magasabb összegről indult, mint az idei, amelyet kapásból lesöpörtek az asztalról.

A Barcelona elnöke, Sandro Rosell egy hete azt mondta, hogy semmiképp sem fizetne a középpályásért 40 millió eurót. Nyilatkozata különösen annak fényében tűnt meglepőnek (meglepően magabiztosnak?), hogy szerinte Fabregas értéke már hanyatlóban van.  "Ebben az évben nem fogunk annyit ajánlani Cescért, mint a múlt nyáron, mert egy év elmúlt és ma már nem ér 40 millió eurót" - jelentette ki Rosell.

Ugyanakkor ha az Arsenal valóban előre akar lépni eredményességben - márpedig Arsene Wenger legutóbbi nyilatkozataiból ez tűnik ki -, akkor úgy tűnik, hogy változtatni kell az eddigi játékospolitikáján. Minőségi erősítések pedig elsősorban egy-egy nagyobb értékű labdarúgó eladásából befolyt pénzből lehetségesek. Fabregas kétségkívül köztük van.  Az "ágyúsok" pozíciója ennek ellenére biztosnak tűnik, hiszen 2015-ig szerződés köti az együtteshez a csapatkapitányt - persze csak akkor, ha a játékos ugyancsak továbbra is elkötelezett híve az Arsenalnak.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier