Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Nem lesz Erdei-Kostecki összecsapás
MTI
2011. április 14., csütörtök 15:30
A ringpolska.pl lengyel magazin információja szerint mégsem lesz összecsapás Erdei Zsolt és a lengyel David Kostecki között június 4-én Atlantic Cityben.

Az ökölvívással foglalkozó portálon szerdán délután megjelent rövid hír szerint Andrzej Wasilewski, a lengyel ökölvívó promótere közölte, hogy elvileg minden szervezési részletet tisztázott a két csapat, és már majdnem alá is írták a szerződést, de nem találtak szponzort Kostecki számára a lengyel piacon.

"Már beszéltem Zsolttal, hogy a lengyelek visszaléptek. Ezzel kapcsolatban tiszta a lelkiismeretünk, hiszen mi soha sem állítottuk, hogy Kosteckival összehoztuk a meccset, és most is ők táncoltak vissza. Június 4-re keresünk ellenfelet, és bízom benne, hogy a jövő héten már megmondhatjuk, ki lesz az" - mondta az MTI-nek Hawerkamp.

Erdei Zsolt, korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú profi ökölvívó világbajnok szerdán még úgy nyilatkozott: "kilencvennyolc százalék, hogy lesz összecsapás júniusban, de a profi bokszban sok minden előfordulhat". Hangsúlyozta, akkor tekinti majd biztosnak a meccset, ha aláírják a szerződést.

A Kostecki elleni meccs fontos állomása lett volna Erdei pályafutásának, melyből saját "számításai szerint" még vélhetőleg egy-másfél év van még hátra. "Amennyiben legyőzöm őt, három világszervezetnél is a ranglista élére kerülök, azaz a következő meccsem már vb-címért megy majd, s jöhet egy igazán nagy ellenfél" - mondta Erdei Zsolt még szerdán a feleségéről elnevezett Arabella ásványvíznek a bemutató sajtótájékoztatóján.

Kostecki 37 profi mérkőzéséből 36-ot megnyert, közülük 24-et K.O.-val, s egyet elveszített. A veretlen Erdei Zsolt 32 profi meccsből tizenhétben kiütéssel győzött.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier