|
Női Euroliga - Három magyar kosárcsapat a következő idényben
MTI
2009. július 13., hétfő 13:12
A MiZo Pécs 2010-nek juttatott szabadkártyával eldőlt, hogy három kosárlabdacsapat képviseli Magyarországot a női Euroliga következő idényében.
A bajnok MKB-Euroleasing Sopron és a döntős Szeviép-Szeged alanyi jogon kapta meg az indulási jogot, a pécsiek csatlakozásáról pedig honlapjuk számolt be hétfőn.
Eszerint eredményesen zárultak a klub törekvései, mivel a tárgyalások eredményeképpen - mint azt az európai szövetség hivatalos levélben tudatta velük - a baranyaiak tagjai lesznek a 24 csapatos mezőnynek. A FIBA Europe a korábban nevesített 22 csapat mellett két szabadkártyát bocsátott ki, ezekért a mecsekaljaiakon kívül a lengyel Kraków, a török Besiktas és a spanyol Rivas Ecópolis versengett. Az illetékesek végül a MiZo mellett a spanyol újonc indulásáról döntöttek, de egyes hírek arról szólnak, hogy a Kraków is euroligás marad, a második számú lengyel csapatként.
Az alapító tagnak számító pécsiek így továbbra is jelen lesznek az 1997 óta működő elitsorozatban, ezt rajtuk kívül csak a cseh Brno, valamint a francia Bourges mondhatja el magáról.
Eddig egy idényben fordult elő, hogy három magyar együttes volt érdekelt a kontinentális csúcsligában: a 2004/2005-ös szezon során a Pécs és a Sopron mellett a Szolnoki MÁV-Coop SE próbált szerencsét.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
marian cozma, gyilkosság, garázdaság, kupon, támogatás, paralimpia, Kim Kardashian, Kanye West, szerelmespár, úszás, Áder János, Gyurta Dániel, úszó Eb;, London, Dj Dominque, szurkoló, VIP terem, MTVA, Eb, fociadó, kocsma, meccs, vetítés, Árpa Attila, Csepkkő gyermekotthon, adakozás, köztévé, eb, olimpia, közvetítés, új gumik, forma1, pirelli, hallhatatlan, csarnok, schobert norbi, börtön, kihívás napja, motogp, visszavonulás, budapest, jégkorong, divizió, gólbíró, goalref, Dánia, FIFA, Forma-1, gumik, Mateshitz, Vágó Piros, Abaházi Csaba, rádió, párbaj, autó, Janicsák Veca, fogyókúra, sport, ez zsír, életmód, Navracsics Tibor, Darák Péter, Kúria, Cozma-ügy, Gesztesi Károly, fia, pálinka, fitbalance aréna, katus attila, janicsák veca, rubint, gyászol, elhunyt, elek gyula, MKB Veszprém; kézilabda; Veszprém; Mocsai Lajos;, KEK, Fradi, kézilabda, Viborg, Mocsai Lajos, veszprém, női kézilabda, ferencváros, dvsc,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|