|
Női vízilabda: Remek teljesítménnyel győztek a mieink
nemzetisport.hu
2010. július 01., csütörtök 09:03
A magyar női vízilabda-válogatott nagyszerű teljesítményt nyújtva 11-7-re legyőzte a mérkőzés előtt még hibátlan mérleggel rendelkező Kínát az Egyesült Államokban zajló világliga szuperdöntőjében. A mieink következő, Görögország elleni mérkőzésén már a négy közé jutás lesz a tét.
A nemzeti csapat honlapja, az nvv.hu beszámolója szerint a mieink döbbenetes könnyedséggel, óriási lövésekkel és remek kapusteljesítménnyel győzték le az eddig százszázalékos kínaiakat.
Az utolsó negyed előtt már hat góllal, 10–4-re vezettet a magyar csapat, amelyben ezúttal három-három góljával Szücs Gabriella és Keszthelyi Rita volt a legeredményesebb.
„Igazából a kulcs az volt, hogy azt csináltuk, amit előre elterveztünk és megbeszéltünk: gyors támadójáték, pontos és erős lövések, remek emberhátrányos védekezéssel és Maci (Gyöngyössy Anikó) remek teljesítményével – nyilatkozta válogatottunk szövetségi kapitánya, Petrovics Mátyás. – A lányok így tudnak lőni, most megmutatták és bár valóban jó volt eddig is a védekezés, ma kivételesen jól összeállt. A körbeveréseknek pedig az az oka, hogy a világ legjobb nyolc csapata játszik egymással, nekünk például ez a védekezés fekszik nagyon, de ennek az eredménynek most még örülünk egy rövid ideig, alszunk rá egyet és elfelejtünk, mert holnap a négy közé jutásért játszunk vagy az orosz vagy a görög válogatott ellen."
Később az Egyesült Államok legyőzte Oroszországot, ezzel eldőlt, hogy a mieink Görögországgal csapnak össze a négy közé kerülésért.
NŐI VÍZILABDA
| A-CSOPORT |
| Magyarország–Kína 11–7 (2–2, 5–2, 3–0, 1–3) |
| A magyar góllövők: Szücs Gabriella 3, Keszthelyi Rita 3, Drávucz Rita 2, Kisteleki Dóra 2, Bujka Barbara 1 |
| Gól emberelőny: 2/4, ill. 6/13 |
| Gól büntetőből: – |
| A csoport másik mérkőzésén: Hollandia–Kanada 12–9 (3–0, 3–2, 4–2, 2–5) |
| Az A-csoport végeredménye: 1. Kína 6 pont, 2. Magyarország 5, 3. Hollandia 4, 4. Kanada 3 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
marian cozma, gyilkosság, garázdaság, kupon, támogatás, paralimpia, Kim Kardashian, Kanye West, szerelmespár, úszás, Áder János, Gyurta Dániel, úszó Eb;, London, Dj Dominque, szurkoló, VIP terem, MTVA, Eb, fociadó, kocsma, meccs, vetítés, Árpa Attila, Csepkkő gyermekotthon, adakozás, köztévé, eb, olimpia, közvetítés, új gumik, forma1, pirelli, hallhatatlan, csarnok, schobert norbi, börtön, kihívás napja, motogp, visszavonulás, budapest, jégkorong, divizió, gólbíró, goalref, Dánia, FIFA, Forma-1, gumik, Mateshitz, Vágó Piros, Abaházi Csaba, rádió, párbaj, autó, Janicsák Veca, fogyókúra, sport, ez zsír, életmód, Navracsics Tibor, Darák Péter, Kúria, Cozma-ügy, Gesztesi Károly, fia, pálinka, fitbalance aréna, katus attila, janicsák veca, rubint, pozitív, A-minta, dopping, kézilabda, london, Kovács Áron, Gergely István, vízilabda-válogatott, vereség, Kemény Dénes, plimpiai keret, vízilabda,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|