|
Olimpia: Boczkó Gábor negyedik
MTI
2008. augusztus 11., hétfő 07:30
Boczkó Gábor ráadástussal 8-7-re kikapott a spanyol José Luis Abajótól, így a negyedik helyen végzett a pekingi olimpia férfi párbajtőr versenyében.
A bronzmérkőzésen Boczkó jól kezdett, az első két akciója sikeres volt, a három perc végére azonban a spanyol egyenlített (3-3). A második szakasz éppen fordítva alakult, Abajo lépett meg két találattal, s Boczkó zárkózott fel (6-6). A záró periódusban egyetlen együttes találat esett, így 7-7- után következett a ráadás. A kedvezmény a sorsolás folytán a spanyol vívóé volt, ő készülhetett nyugodtabban a végküzdelmekre. Boczkónak támadnia kellett, s támadott is, leszorította a pást végére ellenfelét, majd egy adok-kapok végén mindkét lámpa felgyulladt. Már csak nyolc másodperc volt hátra a hosszabbítás egy percéből. Boczkónak mindenképpen egylámpás tust kellett adnia, különben kikap. Ment előre, de a spanyol szúrta meg őt (7-8).
A vesztes mérkőzés után Boczkó feldúltan ment ki a teremből, s a vegyes zónában - ahol az újságírók várnak a sportolókra - dühösen csapott párbajtőrével az egyik elválasztó elemre.
Az egyéniben háromszoros Európa bajnok (1997, 2002, 2003) magyar vívó a nap során korábban az olasz Alfredo Rotát, a világranglista-vezető venezuelai Silvio Fernandezt, majd a rangsorban hetedik lengyel Radoslaw Zawrotniakot búcsúztatta. Mindhárom asszójában nagyon türelmes volt, rendkívül eredményesen vívott, kiélezett pillanatokban sem veszítette el a fejét.
Az elődöntőben viszont kikapott a nála is koncentráltabb és pontosabb francia Fabrice Jeannet-tól.
"Gábor egész nap jól vívott, de most a végén kicsit kieresztett. Úgy érzem, túl nagy felelősség volt rajta, ezzel együtt a negyedik hely szép eredmény. Erős volt a mezőny. Lelket kell önteni Gáborba, hogy összeálljon a válogatott a csapatversenyre" - mondta az MTI-nek a vívócsarnokban Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.
Fotó: MTI
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
kupon, támogatás, paralimpia, úszó, debrecen, eb, arany, döntő, berki krisztián, első, úszás, Áder János, Gyurta Dániel, úszó Eb;, London, Dj Dominque, szurkoló, VIP terem, MTVA, Eb, fociadó, kocsma, meccs, vetítés, köztévé, olimpia, közvetítés, hallhatatlan, csarnok, jégkorong, Oroszország, Szlovákia, budapest, divizió, winbledon, öltözködés, dressz, tenisz, vasas, kiss gergely, elutazik, kézilabda, london, Kovács Áron, Gergely István, Árpa Attila, éttermek, értékelés, elsők, schmitt, autó, védelem, testőr, sziget, költségvetés, gerendai , vízilabda-válogatott, vereség, Kemény Dénes, plimpiai keret, vízilabda, Jenson Button, Vodafone, Belvárosi Nagydíj, gyülekezési tilalom, fazekas róbert, diszkoszvetés, Mocsai Lajos, veszprém, David Beckham, futball, árverés, rekord,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|