|
Ötödik hely a düsseldorfi Grand Prix-n
judoinfo.hu
2011. február 21., hétfő 09:20
Baczkó Bernadett megtette az első komolyabb lépést a londoni olimpia felé: ötödik helyezést ért el a düsseldorfi Grand Prix-n, ezért negyven ranglistapont jár, amellyel csaknem negyven pozíciót előrelépve már a hatvanadik hely körül jegyzik majd.
Mindez persze még távol van a kvalifikációt érő helytől, de Baczkó Bernadett eddig csak négy versenyen gyűjthetett pontokat.
A 24 esztendős judós erőnyerőként kezdett, majd a második körben nagy bravúrral legyőzte az Ázsia-bajnok japán Kozavát. Ellenfele az első perctől vazarival vezetett, de túlságosan óvta előnyét, Berni az utolsó perc elején egy jukóval szépített, majd hét másorperccel a vége előtt egy vazarival fordítani tudott!
Következett az ukránok U23-as Eb-ezüstérmese, Okszana Didenko, akit intésekkel győzött le a magyar versenyző.
A legjobb négy közé jutásért a világranglista nyolcadik helyén álló vb-bronzérmes izraeli Schleisinger ipponnal jobbnak bizonyult, így Baczkó Bernadett az ötödik helyen végzett.
A többiek közül Taraba Sándor (73, UTE) két szép győzelem után a harmadik fordulóban a cseh Jezektől kapott ki, így a kilencedik helyig jutott.
Ugyancsak kilencedik lett a vb-bronzérmes Karakas Hedvig (57, Miskolci VSC), aki a belga Baeyens legyőzése után a brazil Silvával szemben alul maradt.
Tőle ugyancsak szokatlan, hogy nincs harcban az érmekért, a legutóbbi három tornán a nyolc közé jutásért kapott ki, tegyük hozzá: az olimpiai kvalifikációs sorozatban nagyon jól áll, formáját pedig az áprilisi Európa-bajnokságra időzíti, vagyis nincs miért aggódni.
Győztes meccs nélkül búcsúzott a düsseldorfi tornától Gorjánácz Zsolt (66, UTE) és Gáspár Eszter (63, Miskolci VSC).
Vasárnap szinte semmi sem sikerült a mieinknek, már az első meccse után búcsúzott Csoknyai László (Paksi Atomerőmű SE), ifj. Nagysolymosi Sándor (Kecskeméti JC), Hadfi Dániel (Honvéd-Kipex), Farkas Bálint (FJC) és Joó Abigél (KSI SE) is, utóbbi a későbbi győztes mongol judóstól kapott ki.
A hosszú kihagyás után visszatérő Bor Barna (Paksi Atomerőmű SE) egy könnyű győzelem után alul maradt a hazai pályán küzdő, s végül bronzéremig jutó német Zimmermannal szemben.
A düsseldorfi mérlegünk: tizenegy induló és egy ötödik hely. De kellenek az ilyen versenyek is, hogy jobban meg tudjuk becsülni sikereinket. Szerencsére az utóbbi években ezekből van több.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
ezüstérem, kard, olimpia, gp, Phelps, aranyérem, Minneapolis, Grand Prix, bajnok, berki, torna, felkészülés, tokió, cselgáncs, vb, magyar, 2018, Téli olimpia, Dél-Korea, női, tenisz, salakpálya, váradi martina, Andrea Silvestri, tánc, verseny, kick-box, Kunkli Tivadar, bírkózás, módos péter, szigetvár, műtét, judo, kína, grand prix, joó abigél, kasza róbert, év sportolója, díj, KSI, mariah, carey, szávay, sport, forma1, ferrari, schumacher, brawn, mercedes, javított, forma-1, kikötő, legdrágább, luxus, bor, birkozas, Női tőr, BEK, Honvéd, vívás, birozas, arany, nagydij, vivas, parbajtor, szasz, emese, parbaj, fila, vilagbajnoksag, hegedus, salak, motor, speedway, miskolc, veres, zoltan, dubai, repules,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|