|
Paks, Fradi: Nem kiesni a nyeregből!
nemzetisport.hu
2011. július 07., csütörtök 09:52
Ma délután és este játsszák a labdarúgó Európa-liga első selejtezőkörének visszavágóit, azaz ismét pályára lép az előző idény magyar ezüst- és bronzérmese, a Paks és a Ferencváros.
Mindkét együttesünk nyugodt körülmények között, kedvező helyzetből várhatja a fellépését, hiszen a tolnaiak az első meccsen 1-0-ra nyertek Andorrában, míg a Fradi háromgólos fórt harcolt ki az örményországi mérkőzésére.
A Ferencváros papíron keményebbnek tűnő ellenféllel került szembe, mint a Paks, itthon azonban így is simán vette az Ulisses jelentette akadályt, és 3-0-s sikerével tekintélyes előnyre tett szert. A Fradi már szerdán a találkozó helyszínén tréningezett, és az első tapasztalatok alapján a visszavágót nehéz körülmények között lesz kénytelen letudni, tudniillik Jerevánban csütörtökön a hőmérséklet akár a negyven fokot is elérheti, igaz, a meccset helyi idő szerint már este játsszák (kezdés: 19 óra, magyar idő szerint 16 óra).
Szevada Arzumanjan, az Ulisses vezetőedzője ugyanakkor még nem mondott le teljesen a továbbjutásról, és véleményének az utolsó edzést követő sajtótájékoztatón is hangot adott. „Budapesten mélyen a tudásunk alatt játszottunk, ám így is lett volna esélyünk jobb eredmény elérésére” - mondta az örmény szakember. Ugyanő egy meglepő magyarázattal is előállt: véleménye szerint futballistái között az első mérkőzésen a nagy zaj miatt akadozott az információáramlás.
„Alaposan meglepett bennünket a hangulat - folytatta a tréner. - A Ferencváros szurkolói fantasztikusak voltak, a legtöbb futballistám sohasem játszott még ilyen hangulatú mérkőzést. A lefújást követően többen is panaszkodtak, hogy a nagy zaj miatt nem tudtak kellően kommunikálni, s bizony olykor én is hiába kiabáltam az oldalvonal mellől. Az eredmény tudatában Jerevánban aligha lesznek zsúfoltak a lelátók. Szóval ebből a szempontból magunkra leszünk utalva.”
Eddigi hozzászólások:
| molnár andrás - 2011-07-07 13:11:58 |
fradinak örülök ... pakson megvagyok lepődve, hogy felkapaszkodtak idáig. dicséretes, sok sikert ....
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
cissé, milán, Jefferies, Paulo Sergio, Kis Károly, Hearts, ftc, pápa, európakupa, dragóner, porto, braga, falcao, psv, dzsudzsák, foci, futbal, gól, dzsudzsák balázs, skót, futball, győri eto, haladás, pintér, Artjoms Rudnevs, Juventus, ZTE, dvsc, metaliszt, edmar, loki, ukrán, fulham, gera, labdarugas, sport, haladas, gol, Győr, kézilabda, Ftc, bajnokság, fradi, újpest, jegyár, Kassai Viktor, legjobb, vezető, KEK, Fradi, Viborg, Oláh Ibolya, management, Haladás, OTP Bank Liga, Honvéd, Berki krisztián, Oszter Alexandra, házasság, válás, rasszista, drukker, bírság, MLSZ, Ferencváros, Vasas, Dallas, Detroit, Pécsi MFC, Solomon Okoronkwo, szerződés, Nigéria,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|