Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Pénteken kezdődik a Sárkányhajó VB Szegeden
telesport.hu
2010. augusztus 26., csütörtök 14:35
Több kategóriában (ifjúsági, master) is összemérik erejüket a hajósok, lesz külön értékelés a cégek és városok által nevezett csapatoknak is.

A helyszín a már több remek "vizes versenynek" otthont adó Maty-éri olimpiai park lesz. Kozmann György, a magyar csapat kapitánya az esemény tájékoztatóján elmondta, hogy 15 ország küldöttsége már meg is érkezett Csongrád megye székhelyére, így teljessé vált a nemzetközi mezőny.

Egyúttal gratulált a poznani világbajnokságon kiválóan szerepelt kenusoknak, köztük az ezüstérmet szerző Vajda Attilának és a hetedik helyet elérő Kovács Gergelynek és megköszönte, hogy a sárkányhajó versenyen is elindulnak. Hétfőn és kedden már edzettek is.

 

 

 

Botka László, Szeged polgármestre és Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke szándéknyilatkozatot írt alá, amely szerint a Tisza-parti város önkormányzata támogatja a 2011-es szegedi kajak-kenu vb megrendezését.

"A város számára fontos, hogy 1998 és 2006 után ismét otthont adhat a legsikeresebb magyar sportág világbajnokságának, ezért javaslom, hogy az önkormányzat 50 millió forinttal járuljon hozzá a költségekhez" - mondta a polgármester.

A város vezetője is elismerően szólt a ponzani vb-n szereplő csapatról, köszöntötte a 3 arany és 2 ezüstérmet szerző Janics Natasát, valamint a kenu egyes 1000 méteres számában 2, Vajda Attilát és edzőiket.

 

 

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier