Érdekes módját választotta a szponzorkeresésnek a spanyol nőikézilabda-sport egyik meghatározó csapata, az Orsán Elda Prestigio, amely a szezon biztos befejezéséhez szükséges 300 ezer eurót figyelemfelkeltéssel próbálta előteremteni. A hölgykoszorú pucéran pózolt a spanyol Interviú magazinnak, így próbálva felkelteni a figyelmét néhány leendő befektetőnek.
A hírek szerint az is csoda, ha még kapni lehet valahol Spanyolországban az Interviu magazint, olyan gyorsan elfogyott az a szám, amelyben az Elda Prestigio nőikézilabda-csapata pucérra vetkőzve próbálta felhívni magára a figyelmet. A spanyol bajnokság élmezőnyében található együttes ugyanis komoly financiális gondokkal küzd, nemcsak a hazai, de a nemzetközi porondon is helyt kell állnia (a csapat az EHF-kupában a sán Randers ellen játszik majd szeptember 29-én és október 6-án). Hozzávetőleges számítások szerint 300 ezer euróra lenne még szükség ahhoz, hogy biztosan befejezhesse az együttes a 2007-2008-as szezont.
"Nagyon remélem, hogy az Interviu magazin segítségével találunk támogatókat" - nyilatkozta Diana Box, a csapat kapitánya Efe-TV-nek. "Úgy láttuk, ez egy remek lehetőség informálni az embereket, így közölhettük ország-világgal, hogy pénzügyi problémáink vannak."