Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Rengeteg beülőt várnak a Masters ob-ra és az utánpótlásra
nemzetisport.hu
2011. július 15., péntek 14:46
Ezen a hétvégén rendezik meg Velencei-tavi evezős pályán a 113. utánpótlás és masters országos-bajnokságot. A 70 számban kicsik és nagyok egyaránt összemérik erejüket.

A 11 éves mini korcsoportosoktól a 18 éves ifjúságiakon keresztül a masters-versenyzőkig sokan ragadnak evező lapátot kezükbe hétvégén. Legnépesebb mezőny a fiú tanuló egypárevezősöknél várható, összesen 48-an regisztráltak. Legidősebb nevezett versenyző a hölgyeknél Hajós Hollanda Éva 1935-ben, míg az uraknál Stehlik József 1930-ban született (mindketten az MTK evezősei). Ezek az életkorok is bizonyítják az evezőssport jótékony hatását az egészségre.

A hagyományosnak mondható, minden korábbi országos bajnokságnak otthont adó szegedi evezős pálya ebben az időpontban nem állt rendelkezésünkre a kajak-kenu vb miatt, így kényszerültek az evezősök a Velencei-tavi helyszínre. Az idén szintén a hagyományoktól eltérő, hogy a felnőtt versenyszámok egy külön, szeptemberi időpontban kerülnek megrendezésre, de azok már Szegeden.

"Az időjárási körülmények, ami a hőmérsékletet illeti, kedvezően javultak csütörtökhöz képest, viszont élénk északi szél nehezíti majd a versenyzők dolgát. Mindezek mellett szép időt jósolnak a meteorológusok. A felnőtt versenyzők ez idő alatt folytatják a munkát, hiszen jövő hétvégén Amszterdamban rendezik az U23-as világbajnokságot, ahol nyolc csapat tizenöt versenyzője képviseli hazánkat"- mondta Zsömle Balázs elnökségi tag.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier