|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Szombaton minden eldől a B1-ben
BoxingONE news 2011. március 17., csütörtök 12:25
Szombaton, Galántán rendezik a BoxingONE Championship - közép-európai ökölvívó csapatbajnoki liga döntőjét. A helyi K.O Galánta a DVSC csapatát látja vendégül.
A B1 történetének leghosszabb sorozata fejeződik be a hétvégén, hiszen a nyolc csapatot felvonultató európai bajnokságban két csoportra osztották az indulókat, akik oda-vissza megküzdöttek egymással. Ez minden alakulatnak 6-6 alapszakaszbeli mérkőzés jelentett, ahonnan 2-2 csapat jutott be a rájátszásba. A Galánta-DVSC döntőnek két nagyon fontos érdekessége van. Egyrészt, hogy a címvédő magyar csapat a ligaújonc mátyusföldiekkel csatázik az újabb aranyért. Másrészt, és ennek ellenére, a két gárda már nagyon jól ismeri egymást, ugyanis az alapszakaszban már kétszer is megküzdöttek, hiszen ugyanabból a kvartettből jutottak be a rájátszásba. A csoportküzdelmes során mindkét mérkőzést, otthon és idegenben, a debreceniek nyerték. Galántán 8:6 arányban diadalmaskodtak, majd az ideges hangulatú debreceni visszavágón 9:5-ra végeztek. A papírforma tehát még idegenben is DVSC aranyérmet jelez, ám sutba dobhatjuk az elemzéseket, hiszen a rájátszás és a döntő egy külön kategória, ahol mindenki kettőzött erőbedobással küzd. A K.O Galánta teljesítménye már az alapszakasz során is jelentős javuláson ment át, úgymond felvették a B1 liga ritmusát, s igazi csapatként küzdöttek minden egyes pontért. Az elődöntőre viszont jelentősen megerősítették a keretüket, méghozzá Litvániából, ahonnan két ifi-olimpiai aranyérmest igazoltak, Petrauskas Evaldas (60 kg) és Kuncaitis Ricardas (64 kg) személyében. Ők – a korábbi hírek szerint – Galántán is a felvidéki csapat rendelkezésére fognak állni. De ilyen galántai erősítések mellett se feledjük, hogy a hajdúságiakat soha, semmilyen körülmények között nem szabad leírni, hiszen példás csapategységgel rendelkeznek, fiatalok, elszántak, és mindig képesek meglepetést okozni. Jól látszott ez az elődöntőben is, ahol idegenben, szinte a komplett román válogatott ellen vívták ki a döntőbe jutást. A két csapatvezető még a szokásosnál is titkolózóbb, s nem szeretnének a csapatuk összetételéről olyan titkokat elárulni, melyekre az ellenfél fel tud készülni. A két főtréner, Kovács Tamás (Galánta) és Deél István (DVSC) természetesen egyaránt tiszteli a szombati ellenfelet, sportszerű küzdelmet, és győzelmet várnak, ám az erősítésekkel, csapatösszeállítással kapcsolatban nem sikerült érdemi információt szerezni tőlük. A BoxingONE Championship legfrissebb hírei, a versenynaptár és az aktuális tabella a www.boxingone.com oldalon tekinthető meg. A liga szombati döntőjét élőben lehet majd figyelemmel követni ugyanitt.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
Britney Spears, Demi Lovato, X-Factor, maldonado, barcelona, forma-1, győzelem, tűz, füst, williams, Justin Bieber, Fight Night, Cotto, Mayweather, Max Payne 3, Rockstar Games, Miló Viki, Való Világ, bokszedző, fitness, televízió, tévénézés, Tari Annamária, Bárdos András, Victoria Beckham, Land Rover, Evoque, Kristen Stewart, Robert Pattinson, Alkonyat, születésnap, David Beckham, Harper, Gwyneth Paltrow, smink, Bosszúállók, Colin Farrell, forgatás, Philadelphia, Chris Brown, Rihanna, Sydney, Tran, Seann William Scott, Stifler, Frimodt, megnősül, Miranda Kerr, környezetvédelem, Jennifer Lopez, klipforgatás, Marc Anthony, házasság, Halle Berry, eljegyzés, esküvő, férj, skinhead, debrecen, nigériai, verekedés, szilveszter, box, galánta, döntő, ökölvívás, boksz, hajdúság, dvsc, bajnokság, elődöntő, mérkőzés, amatőr, csapatbajnokság,
|
|