|
Talmácsi új főtámogatóra talált!
MTI
2010. augusztus 11., szerda 13:15
Magyarország egyik legnagyobb élelmiszeripari cége, a GreenPower E85 márkájú alternatív üzemanyagot gyártó és forgalmazó Hungrana Kft. lett Talmácsi Gábor új főtámogatója - jelentette be Engyel Attila, a társaság ügyvezető igazgatója a szerdai sajtótájékoztatón.
A megállapodás egyelőre a szezon végéig szól és nincs konkrét eredmény eléréshez kötve, de a cég vezetői szerint a Hungrana hosszú távú együttműködést tervez a motorversenyzővel. „Azért örülök különösen az új főtámogató érkezésének, mert segítségével a csapat megfelelő technikai hátteret tud biztosítani nekem a szezon hátralévő részében. Úgy érzem, hogy a mi kategóriánkban, a Moto2-ben a verseny igazán csak most kezdődik. A hátralévő kilenc futamon szeretném bebizonyítani, hogy a legjobbak közé tartozom" – jelentette ki Talmácsi Gábor, aki a vb-sorozatban jelenleg holtversenyben a nyolcadik helyen áll.
A magyar motorossal július közepén bontott szerződést korábbi főtámogatója, a Mol.
Újságírói kérdésre Stefano Favaro, a pilóta menedzsere elmondta, hogy a Hungrana csak Talmácsit támogatja, a csapatát, a Fimmco Speed Upot nem. A megállapodásról összegét üzleti titokként kezelik a felek, a szponzoráció mértékéről Favaro annyit mondott, hogy segítségével a legjobb alkatrészeket tudják biztosítani Talmának, és a szükséges fejlesztéseket is végre tudják hajtani.
A sajtótájékoztatón természetesen szóba került a hétvégi brnói futam is, amelyet közelsége miatt hazai versenynek tekint a 2007-ben a 125 kcm-es kategóriában világbajnok magyar versenyző.
„Általában több tízezren jönnek ki Brnóba, hogy szurkoljanak nekem. Szeretnék úgy szerepelni, hogy ne kelljen csalódottan távozniuk. Az időjárás-előrejelzés alapján lehet, hogy esős pályán kell versenyeznünk. Ilyen körülmények között nem könnyű nyerni, s bár esőben általában jól megy nekem, azért száraz pályán jobban szeretek versenyezni" – mondta Talmácsi.
A pilóta megjegyezte: hamarosan motorjában is tesztelni fogja a környezetbarát alternatív üzemanyagot, amelynek lényege, hogy 50 százalékkal kevesebb a széndioxid-kibocsátása, mint a hagyományos üzemanyagoké, ugyanakkor az oktánszáma 105, ami jelentős teljesítménynövekedést eredményez a gépjárműveknél.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Talmácsi Gábor, rally, talmácsi, simoncelli, baleset, körülmények, jótékonyság, bebe, kustánczi lia, hajas, motor, sport, Supersport, talmácsi gábor, dombóvári vanda, szerződés, kerékpár, jet ski, verseny, szponzor, csapat, világbajnokság, teszt, versenyző, szponzo, forma, talmacsi, moto2, banderas, Talmácsi, Talma, mot 2, Antonio banderas, talma, gyorsasági, Ausztrál nagydíj, Moto2, moto 2, Talmácsi gábor, hatodik, szabadedzés, elgázolta, Tomizava soja, WTA, torna,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|