Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Vízilabda BL: felháborodás a sorsolás miatt
nemzetisport.hu
2011. oktober 17., hétfő 10:00
Egy csoportba került az Eger, a Szeged és a Vasas a vasárnapi vízilabda Bajnokok Ligája-sorsoláson.

„Tény, hogy a vaksorsolás eredménye magyar szempontból ennél szerencsétlenebbül nem is alakulhatott volna. Korábban a labdarúgókhoz hasonlóan nálunk is irányított sorsolás volt – mondta Szakadáti László, a LEN igazgatója a Nemzeti Sport ama felvetésére, hogy a labdarúgó BL-ben meglévő szabály szerint nem lehetnek egy csoportban azonos nemzetiségű klubok. – Ennek az lett a vége, hogy 2006-ban három olasz csapat került a Dubrovnik mellett a négyes döntőbe, amivel megcsappant az érdeklődés az esemény iránt. Ezek után megváltoztattuk a rendszert, hogy összeurópai jellegű sorozat, illetve finálé alakulhasson ki, mert a sportág javát semmiképpen sem szolgálta, hogy egy nemzet három klubot delegált a négy közé. A tévéközvetítés és a szponzorok szempontjából sem mindegy, mennyire sokszínű a sorozat.”

„Bevallom, sokkal jobban örültem volna, ha a mostani sorsolás inkább a horvát vagy montenegrói csapatokat érinti annyira hátrányosan, mint minket" – tette hozzá a sportvezető.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier