|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Vízilabda-Eb: a nők is jól kezdtek
hir24.hu 2012. január 19., csütörtök 09:11
Jól kezdett a magyar női-válogatott a vízilabda Eb-n, 19-9-re legyőzték Nagy-Britanniát.
A magyar férfi-vízilabdaválogatott két győzelemmel kezdte a kontinenstornát, szerdán pedig női együttesünk is megkezdte szereplését Eindhovenben. Merész András együttesének első ellenfele Nagy-Britannia volt - érdekesség, hogy a briteket szintén egy magyar, Fekete Szilveszter irányítja. A találkozó elején többször is emberhátrányba kerültünk, kettőt még sikerült kivédekezni, de a harmadiknál már megszerezte a vezetést a brit csapat. A 4. percben Csabai Dóra lövése után egyenlítettek a mieink, majd Antal Dóra pattintott a kapuba, ezzel már a magyar együttes vezetett. Az első negyedben még Keszthelyi Rita és Bujka Barbara is betalált, miközben Bolonyai Flóra remekül védett, így 4-1-es vezetésre tett szert a magyar együttes a játékrészben. A második negyedben Bujka nagyszerű találatával növeltük az előnyt, a britek pedig nem tudtak felzárkózni, Drávucz Rita sem maradt gól nélkül (7-2), Antal Dóra pedig emberfórból volt eredményes (8-3). A britek a félidő előtt egy góllal tudták csökkenteni a hátrányukat, 8-4-es magyar vezetésnél következett a nagyszünet. A folytatásban továbbra is a magyar fölény volt jellemző, Bujka centerből lőtt gólt kezdésként, a 20. percben pedig már nyolc gól volt a különbség a két csapat között (12-4). Chloe Wilcox ötméteresével szépítettek a britek, de a magyar kezek ezután sem remegtek meg, folyamatosan érkeztek az újabb találatok. Antal sikeres ejtése után Keszthelyi ötméteresből növelte a magyar gólok számát, majd ugyanő volt eredményes a harmadik negyed végén is. Ellenfelünk erejéből arra futotta, hogy a nyolcgólos különbséget ne engedjék tovább nőni, így a záró játékrész előtt 15-7 volt az állás. Az utolsó negyedben Gangl Edina kapott lehetőséget a magyar kapuban, aki nagyszerűen teljesített, a britek több támadása is elakadt rajta. Eközben Drávucz két találata után már tíz gól volt a különbség, Csabai Dóra pedig még erre is rápakolt egyet (18-7). A végére sok izgalom már nem akadt a meccsen, a legnagyobb kérdés az volt, hogy vajon eljut-e a magyar együttes húsz lőtt gólig. Nos, ez végül nem jött össze, a végeredmény miatt azonban így sem szégyenkeznie a Merész-lányoknak, hiszen Magyarország 19-9-re verte Nagy-Britanniát az Eb nyitányaként. A meccs után természetesen nagyon jó volt a hangulat a csapatnál, a kötelező doppingvizsgálatok utan mindenki hazament pihenni. Holnap délelőtt lesznek akik pihenni fognak, mások megtekintik Eindhoven nevezetességeit, este 8-kor pedig edzés var mindenkire. A britek legyőzése után két nehezebbnek tűnő meccs következik a csoportban, Hollandia és Oroszország ellen. Szerdán az oroszok 11-10-re legyőzték a házigazda hollandokat. A kvartettből az első három jut majd tovább, az első egyből az elődöntőbe kerül. Az Eb-n az első ötben kell végeznie a magyar együttesnek, hogy szerepelhessen az olimpiai selejtezőn.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
Vízilabda, Eb, gólkirály, Keszthelyi Rita, vízilabda, kemény dénes, vizilabda, vereség, U18, hoki, jégkorong, világbajnokság, dzsudzsák baláz, dinao moszkva, foci, Magyar válogatott, Bulgária, Győr, kézilabda, magyar válogatott, Izland, Magyar kéziválogatott, nézettségi rekord, Priskin Tamás, Alanyija Vlagyikavkaz.szerződés, dzsudzsák balázs, dinamo moszkva, átigazolás, futsal, Oroszország, Egervári, FIFA, labdarúgás, West Bromwich Albion, Gera Zoltán, rekorder, futball, poznan, lengyel, vlógatott, búcsú, meccs, puskás stadion, egervári sándor, válogatott, finn, gera zoltán, foci futball, tréning, comsérülés, pintér ádám, sport, döntő, női, junior, öttusa, vb, váltó, magyar, kapitány, érem, magyar-svéd, jegy, stadion, rudolf gergely, fallabda, Magyarország, svédek, eb, Lóránt Péter, kosárlabda, Lagun Aro,
|
|