Volt már szó korábban egy legénylakás viszontagságairól. Most egy szingli !?  nõ hétköznapjai… szintén a valamikor jövõre…? megjelenõ könyvembõl.

Megvolt ennek is külön koreográfiája, nem úgy, hogy belépünk egyenest a szobába, elsõre behuppanunk a fotelbe, aztán szuszogva levesszük a cipõt és finoman átlépünk a papucsba. Majd következik a céltalan caplatás a lakásba, a szõnyegek összehúzása szinte kötelezõ. Ez maga a kényelem, a megszokás, az otthon. Nos, a papucs rendes helye  értelemszerûen az elõszobába volt, mármint használaton kívüli állapotában. Voltak nekem ezzel kapcsolatosan fenntartásaim, ronda gyanúsítgatásaim, valami állandóan bûzlik.

Történt ugyanis egy szép napon hogy, az egyik kedves szomszédasszony becsengetett, valami postai küldemény sorsa iránt mutatva élénk érdeklõdést. Vele volt a kiskutyája, nélküle nem is mehetett sehova, mert a kicsike nem bírta a magányt. Most is csak az ajtóig jöttek. A kis kedvenc furcsán prüszkölni kezdett, azután vinnyogva elrohant. Nem gondoltam volna, hogy egy palotapincsi elhúz egy felnõtt embert, de itt most ez történt. A papucs az elõszobában gubbasztott, megértettem a pincsi különös viselkedését. Nem volt mit tenni, hamar bevittem  a papucsot a konyhába, bedobtam egyenest a hokedli alá, majd munkába mentem. Este ahogy hazaértem, lázas munkába fogtam, valami szaglott, lehet hogy elhagytam valahol a sajtot, a hûtõ mögé eshetett, ott nem volt. Nosza nézzük meg a bútorok mögött, biztos beszorult valahova  és kínjába bûzlik. A sajt persze nem lett meg , mert nem is volt. Csak a papucs... amit már rég elfelejtettem.
      Valamit kéne cselekedni ezzel a idõzített bûzbombával… pedig nem is olyan viseltes, nincs félretaposva, csak ezt a penetráns szagot ne érezném a lakásban... Jó megoldásnak tûnt a faliszekrény az elõszobában, ott még nem volt , hadd szokja. Így is lett. Jól bezártam az ajtaját kulccsal...
       A hétfõi koncertre mégis eljutottam. Szép téli este , remek muzsika csak a fejem ne fájna annyira, még szédülök is, pedig ez rám nem jellemzõ. Az illusztris közönség sem volt jobban. Néhány  úr idegesen forgatta a fejét de volt, aki kitágult orrcimpával mélyen beleszagolt a levegõbe. Valami nem volt rendben... Mindegy most már, jobb ha hazamegyek. Tél van. A könnyû gyapjústólámat le sem vettem a teremben. Kinn megcsapott a friss levegõ és a „valahol már találkoztunk” szag. Sokkal erõsebb volt, mint odabenn a teremben. Valahogy szétáradt mindenfelé, ez maga a rontás, rájöttem, hogy a stólámat a faliszekrénybõl vettem elõ... ez megint a papucs...
      Végleges elhatározásra jutottam, vagy õ vagy Én. Nem bírtam tovább és kidobtam a szemétbe a Drágám papucsát. Rossz húzás volt ez részemrõl , valahogy nem fogtam fel  a dolog szimbolikáját.  Többet jelentett mint gondoltam volt, de én meggondolatlanul cselekedtem, aztán ennek is eljött a böjtje.
       Eljött a nap, amikor szükség lett volna az illusztris lábbelire, de nem volt, mert én kidobtam. A szörnyû hír hallatán a Drágám döbbent arccal huppant bele a fotelbe. Teljesen elfehéredett még a szája széle is. Akkor kibukott belõle a fájdalmas felismerés: szóval most arról van szó , hogy te szakítani akarsz velem. Elsõre a papucsomat dobod ki majd engem,..  -nem .. nem hebegtem eszembe sincs, majd veszek másikat. Nem tudtam megnyugtatni látszott rajta hogy máris sanda tervei vannak. Másnap ez be is következett. Megjelent  délután, rengeteg csomaggal. Ki sem látszott alóla, jelzem nercbundát nem hozott nekem, csak zellert, olajbogyót, marhabélszint meg még ki tudja miket.
Tudtam, hogy végem van ,,ez az egy jó ember” fõzni akar. Nanááááá vadas szószt zsemlegombóccal. Pont zsemlét nem hozott. Mindegy kenyér csak van itthon. Volt is egy egész vekni, azt rögtön felaprította apró kockákra az egészet, nehogy másnapra is maradjon, mert ez lesz az alap. Utána következett a futtatás, mikor is forró olajba szórta a kenyérkockát és sötétbarnára futtatta. Fojtogató füstfelhõbe burkolózott az egész lakás. Tapogatózva kerestem meg a tálalóba a dugi whiskey–s üveget. Jól meghúztam. Ettõl egy kicsit jobb lett az idegállapotom, megjött a bátorságom is, kitántorogtam a konyhába. Láss csodát, a Drágám már a zellergumót is megpucolta! Jelzem, sokkal piszkosabb volt, mint mikor a földbõl kihúzták, ugyanis az ilyesmit elõre meg szokták mosni, de õ ezzel nem foglalkozott. Bagatell szõrszálhasogatás részemrõl. Különben is kicsi ez a konyha,  semmit nem tud hova tenni az ember. Ekkora már minden edényem szét volt dobálva és mind piszkos volt a padlótól a plafonig. Na erre nekem is volt egy  ragyogó ajánlatom .. vegyen egy nagyobb lakást nekem jó nagy konyhával... na erre már õ is kibontott egy rumot. Honnan vette elõ rejtély, mert az enyém a szobában, volt aztán szokása szerint szódavizet ivott a rum után , mert akkor nem tud berúgni tõle.. De tudott…
    Na, most következett az olajbogyó kiszabadítása a tasakból, elsõre nem ment , aztán a zacskó kiszakadt és mindenfelé szétrepültek a bogyók. Szó nélkül felszedtem a földrõl, persze csak én, mert én jobban tudok hajolni. Aztán azt is beletette a szószba, amire már rálépett, vagy iszik, vagy fõz !? Elvonultam a szobába, belenéztem a tükörbe, hogy két kézzel marokra fogjam a hajam és egy ásítással álcázott néma ordítással újra erõt vegyek indulataimon. A rum meg csak fogyott...
Végre bekövetkezett a nagy belépõ. Kész az étel! Ettõl féltem. Úgy jött be a lábossal a szobába, tánclépésbe, mint egykor Zrínyi azon a híres festményen. Letette az edényt egyenest a tükörrózsafa asztalra alátét nélkül!!! Nem visítoztam, nem is mozdultam, mert mindezt azzal indokolta , hogy a konyhában nincs hely... Felkapkodom az asztalról amit még lehet és érdemes megmenteni , aztán némán terítek, miközben arra gondolok, hogy nem üti el az ilyet gyerekkorába egy villamos. Az úr meg csak betelepszik a fotelbe, érdekes pozíciót vett fel. Enni nem tud csak ha elõredõl, de azt nem lehet a pocakjától. Nos, szétveti a lábait a hasikó meg középen, mint egy kedves háziállat. Nos ez a különös pozíció mentette meg a szõnyegemet a végsõ romlástól. Emiatt a csöpögõ szósz nem érte el. Dicsértem az ételt, bár a zsemlegombócot nem sikerült felvágni. Betonszerû volt az állaga. Ki is pattant a tányéromból le a szõnyegre. Ott meghentergõzött a porban, meg a szöszmöszben. Érdekesen nézett ki. Már semmi nem volt rám hatással, felvettem és meg akartam enni, szõrõs gombócot még nem ettem. A drágám megvigasztalt, dobjam csak a szemetesbe, mert van másik a konyhába. Volt is ,, még harminc ,, nem is tudtam hogy még várunk tíz embert vacsorára. Egyet mégis megettem , szósszal aminek a színét nem lehetett meghatározni, az ízét meg jobb leöblíteni és rögtön elfelejtemi. Jelzem hús nem is volt,  mert az meg nem fõt meg és eldugta valahova. Vége is lett ennek a békítõ szándékú vacsorának, majd három napig mosogatok. Valamikor csak rend lesz, a kapcsolat meg nem ennyin múlik.
     Borozgatunk még egy kicsit, megy a meccs a tévében, én meg csak a falat nézem, a foci nem érdekel. Végre észreveszi , hogy valami baj van velem. Csendesen megpaskolja a kezemet és megvigasztal ...Nem bánkódj Édes legközelebb a magyarok gyõznek.

Ismét egy részlet a valamikor? megjelenõ könyvembõl …

Nos, eprészünk, egy legénylakás emlékirataiból. Ma már nincs ilyen. Vagy homok, vagy fû, esetleg otthon, ha merészebb az ember, vagy ha az õsök dolgoznak.
    A legjobb perceimet reggel 5-kor élem át, mikor már a cipõfûzésénél tartok. Ezalatt elméletileg röpke visszatekintést tartok. Mire a bal cipõm fûzõjét bekötöttem, már tudom, hogy legközelebb fû lesz vagy homok. Gyûlölöm ezt a heverõt, ami nem ócska, csak rövid. Átkozom magam, meg a Kika agresszív marketingpolitikáját, aminek én is áldozatául estem, amikor megpillantottam a reklámfeliratot:
„Kanapék fél áron, óóóóriási akció, a készlet erejéig!!! „


               ajándék sál meg rövid kanapé 

A pasi általában, valamiért mentegetõzik, a csaj meg az esetleges vészkijáratot keresi. Nem mondtam újat, mindenki tétován keresgél, hogyan is csináljuk?

Savanyú a szõlõ, mégis kapós, ha más nem tud róla 

      Már látom mindenhol az õszi erotika kiállítás plakátjait a városban és az internetes portálok is gõzerõvel reklámozzák. Van ilyen és véleményem szerint is jó hogy van ilyen. De még mielõtt pálcát törnétek erkölcsöm felett, megpróbálom kifejteni helyeslésem mit is takar.

- Elsõsorban, van témája a szenzációhajhász sajtónak. Ahelyett, hogy lefizessék hazánk bulvár „sztárjait” - akiket manapság a celeb titulus dukál - és különféle általuk kreált, kozmetikázott storykkal etessék a nagyérdemût, címlapra raknak pár erotikus - hozzáteszem ez esetben - valódi, sokak fantáziáját megindító képet, így máris megvan a magas eladási példányszám egyik jól bevált receptje. A botrány is megvan – ami egy napilap – másik éltetõ eleme, mivel a konzervatívok felháborodottan tiltakoznak és harcolnak a romlottság ellen, mint zöldek a környezetszennyezõkkel. Gyõzike is a harmadik negyedik oldalra szorul a címlapokról, mert azért teljesen kiiktatni, sem Õt sem Bea asszonyt… az már több lenne a soknál, kishazánk másik süteményérõl már nem is beszélve Fekete Pákó jeligére a szerkesztõségbe. No meg Ágica, úristen inkább nem is folytatom, habár meg kell adni a való világnak ami a királyé – csinosnak tetszetõs, pláne egy két férfimagazinban, több órás Photoshopos kínszenvedés után :)

 
 Másodsorban, felélénkül a reklámpiac. Három nap alatt közel százezer ember fordul meg a  kiállításon ami nem egy elhanyagolandó szám hazai viszonylatban. A mobil cégek rekordokat döntenek, az MMS –ek terén, a szemfülesebb internetes portálok jelentõs reklámbevételre tesznek szert, az elem gyártók is jól járnak, mivel annyi ceruza, meg isten tudja még milyen elemet, statisztikák által alátámasztottan, egész évben nem adnak el - mert ugye fényképeznek az emberek és nem is akár hogy... Boldog-boldogtalan, mindenki mindenkit, egymást és egymással, lényeg hogy meg legyen örökítve ingyen az, amit még az újságárusok is pult alul adnak. A standárak sem elhanyagolhatóak, de az internetszolgáltatók is 90.000 Ft. körüli összeget zsebelnek be a három nap alatt / per stand. A büfések is kihasználják a tiszavirág erejét, hiszen ötszáz alatt nem kapni üdítõt. De legalább, van pénztárgép, így a kormány újabb jelentõs bevételek nyomába eredhet, jobban mondva indíthat eredménytelen vizsgálatot, hova is tûnt a pénz. Lehet, hogy ez az egyetlen olyan kérdés, amely nem csak Vágó Istvánnak adná fel a leckét, de még maga a Mindenható is komoly gondba lenne. Hát minden esetre, minket sem fütyülnének ki David Copperfield , eltüntetem a Kínai Nagyfalat, produkciójából, ha mint meghívott díszvendég elõadnánk a Ferihegy privatizációjából származó – eltûnt a pénz – tradicionálisan magyaros számot. Különbség csak annyi a fal és a pénz között, hogy a fal áll, a pénznek, még a kihûlt helyének sincs nyoma. No de ne politizáljunk egy titok blogban, hanem bízzunk egy jobb jövõben, szavazzunk újra és újra egyszer csak megunjuk… és akkor szavazhatunk újra:)

- Nem utolsó sorban elõkerül százezer ember - honnan ne kérdezzétek – aki mintegy varázsszóra, levetkõzi az elmúlt ötven év brezsnyevi leplét és vele együtt a gátlásaikat. Az irodákban, munkahelyeken és otthon hirdetett állszent magatartás a múlté és olyan nemes egyszerûséggel szólítják meg a félmeztelenül ott közlekedõ lányokat, hogy ugyan mutassák már meg nõiességük legintimebb részeit, egy fotó ereéig, mintha csak egy gombóc fagylaltot kérne a strandon. Egyszer jártam én is a kiállításon, mert meghívtak. Addig nem mertem volna véleményt nyilvánítani az álszentség tekintetében, de ezek után állítom hogy azok vagyunk! Ahol ciki, savanyú a szõlõ alapon, elhatárolódunk az erotika akár ír magjától is, ahol trend ott merünk önmagunk lenni, sõt… még ki is vetkõzünk magunkból. Hát nem érdekes :)