Ha kóros mértéket ölt is, az érintettek általában csak hosszabb idő elteltével, esetleg partnerük visszajelzésekor szereznek tudomást e szokásukról (az éjszakai fogcsikorgatás kellemetlen hangja felzavarhatja a hálótársat).

 

A felső és alsó fogsor egymáshoz köszörülése felgyorsítja a fogzománc kopását, és simára csiszolja a fogak rágó és harapási felszínét. A bruxizmus az izmok folytonos megfeszítése miatt izomfájdalmat, állkapocsízületi gyulladást és fejfájást okozhat, valamint elősegíti a fogínysorvadás kialakulását. Az állandósuló bruxizmus hosszú távon a fogak belső szerkezetének meggyengülését és apró töréseit idézheti elő.

 

A közvélekedés szerint a fogcsikorgatás a harag vagy az idegesség jele, és ez sokszor nem is áll távol az igazságtól, hiszen a bruxizmus a fokozott lelki stressz vagy a szorongás egyik tünete lehet. Emellett viszont számos egyéb tényező is kiválthatja: állhat a hátterében alvászavar, a fogak vagy az állkapocs helytelen állása, alkoholos vagy koffeintartalmú élelmiszerek túlzott fogyasztása (fokozzák a stresszt vagy éppen arra utalnak), stimuláló hatású kábítószerek (amfetamin vagy kokain) használata, emésztési zavar, de előfordulhat egyes központi idegrendszeri betegségekben is, mint a Parkinson-kór vagy a Huntington-kór.

 

Hogyan lehet róla leszokni?

 

A fogak bruxizmus okozta roncsolódása nem fordítható vissza, de számos eszköz áll rendelkezésre a tünet enyhítésére, amelyek segítségével esetenként teljesen megszüntethető. Tekintve, hogy a jelenség pszichológiai és fizikai (fogakat károsító) komponensből áll, a terápia is döntően e két tényező köré szerveződik.

 

A bruxizmusban szenvedőknek legalább az egyik fogsoron levehető műanyag sínt kell viselniük, általában alvás alatt, ritkábban nappal is (az étkezések között). A műanyag megakadályozza a zománc nem kívánatos csiszolódását, valamint a fogsoron egyenletesen oszlatja el a két állkapocs összepréselődésekor keletkező erőket. Számos esetben fogszabályozással, illetve az élettani pozíció helyreállítását célzó műtéti beavatkozások révén is jelentős javulás érhető el. A jelentőseb zománc- és foghiányok megoldására fogpótlási módszerek nyújtanak lehetőséget.

 

A leszoktatás „pszichés” módszere a viselkedésterápia: az érintettek megtanulják figyelni magukat és megakadályozni, hogy öntudatlanul csikorgassák a fogukat. Ez kiegészíthető különböző relaxációs technikákkal, autogén tréning segítségével, amelyek nemcsak a lelki teher csökkentésében segítenek, de az izmokban jelentkező feszültség oldásában is hasznosak lehetnek.

 

Ha az önmegfigyelő és a relaxációs technikák nem érik el a kívánt célt, lehetőség van olyan speciális eszközök igénybevételére is, amelyek vagy a fogsorok összepréselődésének vagy az izmok feszítésekor jelentkező elektromos ingerület érzékelésével hangjelzéssel adják viselőjük tudtára, hogy már megint a fogát csikorgatja.