Más a helyzet a Nagy Piramissal. Már az ókorban is a világ egyik csodájának számított, és az akkoriban csodának számító építmények közül ez az egyetlen, melyet nem tépáztak meg az évezredek. Óriási kőtömbjei dacolnak az idő vasfogával. A piramis rendeltetése azonban még mind a mai napig nem nyert biztos magyarázatot. Az a feltevés, hogy a Nagy Piramis szintén királyi temetkezési hely volt, csupán analogikus következtetés, nem pedig bizonyított tény. Helyzetének, alakjának és méreteinek külön­legessége, mindenekelőtt azonban a járatok és a kamrák egyedül itt látható elrendezése, máig rejtélyt jelent a világ számára. Fenn­költsége szinte mágnesként vonzotta és vonzza még ma is az embereket, és megosztottságot idézett elő az emberi szellemek kö­ré­ben: Az egyik oldalon azok állnak, akik a száraz tényeket gyűj­tögetik, melyeket azután nem tudnak értelmezni, a másik oldalon pedig azok, akik a tudás birtokában megépített „kőhegyben” még tit­kos, rejtett ismereteket sejtenek.

Már a piramis külső formája is elgondolkodtató: egy olyan építmény áll előttünk, mely nem más, mint egy egyszerű geometriai forma. Ám micsoda forma! Itt alkalmazták először a tetraéder alakot, a szabályos négyoldalú gúla alakját, mely sajátos szimbolikus jelentéssel bír: Ez az egyetlen test, mely négyzet formából – az anyagi teremtés ősi jelképéből – emelkedik fel folyamatosan és arányosan a csúcsig, ahol „elillan” az anyag. A piramisnál még egyértelműbb, mint az eget ostromló gótikus dómoknál, hogy ez a világos egyszerű forma a testet öltött vágyódás, a Fényhez vezető út képmása.