A legtöbb tengericsillag ragadozó, csigákat, kagylókat, korallokat stb. esznek. Ezek alkalmatlanok korallos akváriumokba. Akad azonban szép számmal törmelékevő, ártalmatlan faj is melyekkel változatosabbá tehető az akvárium élővilága, emellett hozzájárulnak a hulladékok eltüntetéséhez és a talaj mozgatásához. Leginkább a Fromia, Gomophia, Linckia és a Nardoa nemzetségek képviselői alkalmasak korallos akváriumba, valamint a kígyókarú csillagok szinte minden faja. Ez utóbbiakon kívül a többi tengericsillag rendszerint nem hosszú életű akváriumi körülmények között mivel nem lehet őket etetni. Amelyik fajok az apró törmeléken és algákon kívül nagyobb táplálékdarabokat is elfogyasztanak azok rendszerint a többi élőlényt is háborgatják, korallos akváriumban nem tarthatók. Ezzel éppen a könnyen táplálható fajokat zárjuk ki. Ha a csillagok nem találnak elegendő táplálékot akkor lassan, néhány hónap esetleg egy év alatt elpusztulnak. Csak akkor vásároljunk ilyeneket ha nagy akváriumunk van sok élőkővel, akkor is csak 1-2 db-ot.

A tengeri csillagok korongalakú teste rendesen öt széles „karban” nyúlik meg. A szájoldaluk jelenti az alsó oldalt; ezen alakul ki az öt ambulakrális barázda a karok középvonalában, bennük az ambulakrális lábakkal. Mészvázuk sokkal kevésbbé fejlett, mint a tengeri sünöké és csak a felső oldal hajlékony bőrében kialakult, különböző alakú mészlemezek szövedékéből áll. Az ambulakrális barázdák boltozatát ilyen, csigolyák módjára egymás után sorakozó és egymással összekapcsolódó mészlemezek kettős sora alkotja, amelyekhez még a karok szélén lévő lemezsorok csatlakozhatnak. A felső oldal bőréből számos gyengéd falú, lemezes függelék nyúlik ki, a „papulák”, amelyek nem egyebek, mint a testüreg falának a kitüremkedései; ezek a függelékek behúzhatók és lélekzőszervekként működnek.

A környezetükben elhelyezkedő tüskék csillói gondoskodnak róla, hogy körülöttük a víz állandóan megújuljon. Mellékesen a lábacskák is szerepet játszanak a lélekzésben, de ezek elsősorban a helyváltoztatás szervei. A test tisztántartásának a munkáját kétszárú pedicelláriák végzik. A tengeri csillagok bőrében különböző alakú tüskéket találunk. Így vannak erős, izületi duzzanatokon saját izmokkal mozgatható, a tengeri sünökéihez hasonló tüskéik, azután olyanok, amelyek sűrű nyalábokba egyesülve kicsiny oszlopocskán ülnek (paxillák), azonkívül egyszerű mészpikkelyek és mésztestek, amelyek egyes fajok bőrét szemcséssé teszik. Az úgynevezett „cribriformis szervek” csillókkal fedett és mésztüskékkel megtámasztott redői a bőrnek. A szájban nincsen rágókészülék; rövid nyelőcsőre terjedelmes gyomor következik. A gyomorból öt, ha több kar van, megfelelően több, azonnal elágazó s majdnem a karok végéig hatoló vakbélszerű kitüremlés ágazik ki. A gyomorban megemésztett táplálék ezekben a hosszú, oldalt erősen csipkézett szervekben szívódik fel; esetleg a rövid végbélen is lehetnek ilyen vakbélszerű függelékek. A kis szájnyílású fajok izmos gyomra zsákmányfogás végett a test izomzatának az összehúzódása következtében a szájnyíláson át kitürhető. Ezek az állatok a táplálék nagyobb, meg nem emészthető részeit ugyanezen az úton vetik ki magukból.

A felső oldal középpontja közelében lévő végbélnyílás erre kicsiny, sőt gyakran egészen hiányzik is. A körgyűrűn, amelyből az ambulakrális lábakat ellátó öt sugárcsatorna indul ki, Poli-féle hólyagok ülnek, de a számuk változó; azonkívül minden interrádiuszon két Tiedemann-féle testecske található, rövid csövecskék rendszerei, ezekben keletkeznek az amoebák módjára mozgó vándorsejtek. Az idegsejtek és idegrostok rendesen még a hámban alkotnak réteget, amelyek azonban az ideggyűrűben és a belőle kiinduló öt sugáridegben mindenesetre megduzzadnak annyira, hogy már szabad szemmel is fel lehet ismerni őket, mint idegeket. Érzékszervekként mellékesen az idegvégződésekben és érzéksejtekben bővelkedő lábak is szolgálnak, kivált azok szívókorongjai, de különösen erre a célra szolgáló szerv az öt végtapogató, amelyek elsősorban kémiai ingerek („szaglás” és „ízlelés”) felfogására szolgálnak. Ezek, miként a lábak, erre-arra tapogatnak, kinyujthatók és ismét behúzhatók. Azonkívül tövüknél érzéksejtek vánkosszerű, vörösszínű duzzanatai találhatók, amelyek fényfogó szervekként, tehát mint „szemek” működnek. Ezekben a szervekben úgynevezett „recehártyasejtek” végéről a fény által ingerelhető „pálcikák” emelkednek ki és nyúlnak be egy szemkehelyszerű képződménybe, úgyhogy ezek által az állat nemcsak a fényt különböztetheti meg a sötétségtől, hanem tudomást szerezhet arról az irányról is, amelyből a fény jön. A készülék esetleg még gyüjtőlencsével is el van látva, mivel a felfogott fény mennyisége még növelhető.